2014. november 8., szombat

A látogatás



Amikor megláttam azt a személyt az ajtóban,akit soha,semmilyen körülmények között még csak a számra sem akartam venni a jövőben,annyira megijedtem,hogy hirtelen nem tudtam mit kezdeni magammal.A testem hirtelen elkezdett remegni,odafagytam a kanapéra és a szívem kihagyott egy ütemet.
-Mégis mi a francot keresel itt te marha?-mondta Olivér,s közben nekiment Krisztiánnak.-Hogy képzelted azt,hogy megvered a haverjaiddal azt a nőt,aki ott volt melletted,minden hülyeségben,aki mindenét odaadta volna érted?Hogy képzelted?-fogta még mindig V nyakú pólóját a Szöszi.
-Megérdemelte...-volt barátom mondatára betelt a pohár. Ő viselkedett úgy velem ,mint egy utolsó útszélivel,Ő csalt meg számtalanszor és még meg is veret.
-Mégis mivel érdemeltem ki?-álltam fel,és mentem közelebb hozzá,ám Ya Ou megfogta a kezemet,amivel jelezte,hogy ne menjek tovább.
-Te is tudod!-értelmetlenül álltunk egymás előtt,á nem bírtam tovább a tehetetlenkedést.
-Nem,nem tudom-mondtam cinikusan.
-Több hónapon keresztül éltünk együtt,több hónapon keresztül nem történt köztünk semmi a csóknál a több,így gondoltam rád férne egy kis huncutkodás-mondandója végén Olivér az orra alá gyűrt egyet,amit Krisztián viszonzott is,ám amikor ez a csttanás megtörtént hirtelen Ya Ou elengedte a kezemet és Ő is beütött egyet exem szeme alá.Én pedig nagyon megijedtem,hogy most a három fiú konkrétan az én hibámból verekszik,hogy odasiettem hozzájuk és szét akartam Őket szedni,ám mielőtt ez megtörtént volna,Én is kaptam egyet és hirtelen minden sötét lett.





*Ya Ou szemszöge*


Amikor az a disznó megütötte Ashlyet,már sokadjára,akkor Olivérrel szinte egyszerre kezdtünk el ordítozni vele , amit nem nagyon tűrt így elszaladt,de barátom utána kiabált.
 -Szaladj is te köcsög-mondta,Én pedig eközben próbáltam ébresztgetni kezemben lévő lányt.
-Semmi jel?-kérdezte aggódottan,ami szinte természetes.
-Semmi-néztem rá majd rögtön tudta mit kell csinálni.
-Menj,vidd le a kocsihoz,Én addig a táskájába szedek össze ruhákat meg össze szedem az iratait,telefonját-adta ki az utasítást Oli,amivel maximálisan egyet értettem és engedelmeskedtem neki.Kivittem Asht a kocsiba majd beültem mellé és gondosan bekötöttem és magamhoz húztam,eközben barátom is meg érkezett és már indította is a kocsit.Célba vettük a kórházat, de a nagy dugó miatt több,mint egy óra alatt értünk oda a viszonylag közeli épülethez.Amint leparkoltunk Olivér hozta a táskát én pedig a sérültünket.Semmit nem mozdult azóta,de az megnyugtatott,hogy a pulzusa jó volt.Ha valami történik vele,nem bocsájtom meg magamnak!Amikor bementünk az épületbe,megcsapott az a tipikus "kórház szag".Egy nővérke rögtön a segítségünkre sietett és már hívott is egy orvost.A fiatal szakember nagyon barátságos volt és Ashlyet már vittük is a viszgálóba.
-Mi érte ezt a fiatal hölgyet?-kérdezte a doki tőlem és Olivértől.-Több ütést kapott a tegnap éjjel,akkor szédült és nem evett semmit,majd ma is kapott egy viszonylag nagy ütést-ránk nézett az orvos,gondolom azt hitte,tőlünk származik az ütés.
-Uram,nem Mi vertük meg-mondta Oli aggódva.
-Akkor megnyugodtam-nagyon rendes ez az orvos,örülök neki,hogy Ő lesz az Angyalkámnak a kezelője.
Hosszú várakozások után már Ashlye magához tért,de azt mondták,hogy bent tartják pár napra.Örülök neki,mert így legalább meg gyógyul,de nem örülök,mert így nem láthatom a nap minden percében,hisz' azt nem engedik,hogy bent is aludjak vele.Pedig szívesen megtenném.
-Ya Ou,hoznál nekem egy pohár vizet?-kérdezte egy lágy,női hang,aminek hallatára a szívem hevesebben kezdett dobogni.
-Persze Szépségem!-elmentem,majd hoztam neki a kért innivalót,majd odanyújtottam neki.Mivel késő délután volt,így Ő már a kórházi ágyán feküdt és infúzió lógott aprócska kezéből.Annyira sajnáltam és olyan szinten fájt,hogy erről Én is tehetek.Ha lehetne,most én feküdnék ott,ahol most Ő,hogy levegyem a válláról ezt a fájdalmat.
-Figyelj! Annyira sajnálom,hogy Én is tehetek erről az egészről,hogy azt el nem tudom neked mondani-mondani valóm közben simogatta az arcom,s közben pityergett.
-Olivér be sem jött?-terelte a szót,bár rájöttem,így nem sikerült neki leállítani.
-Ne terelj,légyszíves.De amúgy itt volt,csak mondtam neki,hogy menjen haza mert megy éjszakára dolgozni.-Szóval,kérlek ne haragudj rám de..-mondtam volna de megint félbeszakított.-Nézd már meg a szememet,szerintem van benne valami és olyan rossz.-Te nő komolyan...nem hagyod hogy végig mondjak egy szöveget.-mondtam neki neki mosolyogva.Odahajoltam a szeméhez,hiszen csak így láttam a szemében lévő kis piszkot,de neki más volt a terve.Megfogta a lelógó nyakláncomat és húzott magához. Megcsókolt.Nem mondom,hogy nem esett jól,hiszen nagyon jól esett,ráadásul viszonoztam is.A levegő hiány szétválasztott minket,de homlokunkat összetapasztottuk és mosolyogtunk.Tudom,hogy most nagyon gyenge,de nagyon bele gabalyodtam ebbe a leányzóba és a jelek szerint Ő is belém.Végre.
             Már egy hete bent van Ashley a kórházban,Én pedig minden nap bemegyek hozzá.A kapcsolatunkat megbeszéltük,miszerint együtt vágunk neki a jövőnek.Épp otthon készítettem neki a bolognait,hiszen az volt a kérése,hogy vigyek neki,amikor megrezdült a telefonom.SMS jött tőle.Kíváncsian nyitottam meg az üzenet rublikát,de a szöveg,ami fogadott,nagyon nem tetszett :
Kérlek gyere most a kórházba,félek,SIESS!!!!!!!

2014. november 1., szombat

*Ashley szemszöge*



Reggel keserves kínokra ébredtem.A bordáim fájtak,a testemen a különböző színekben pompázó sebek nagyon égtek és nagyon gyengének érzetem magam.De a sírásnak vége,menni kell dolgozni,hiszen nekem nem adatott meg az a szerencse (vagy nem szerencse),hogy a szüleim eltartanak.Jó a kapcsolatunk de szeretnék teljes mértékben a saját lábamra állni.Mellettem Ya Ou meg édesen szunyókált,a világért sem akartam felkölteni.Annyira aranyos volt tőle a tegnap éjjel,hogy megfürdetett,felöltöztetett és még át is hozott az Ő szobájába.Ahogy keltem felfelé,hirtelen annyira megszédültem,hogy vissza kellett ülnöm az ágy szélére mert ha nem teszem,elesek.
-Hova mész?-kérdezte a fekete hajú fiúcska mellettem.
-Dolgozni!Tudod,valakinek azt is kell-válaszoltam rekedtes hangon.
-Dehogy mész te sehova!Mindjárt felhívom apát,hogy nagyon beteg lettél és ugorjon be helyetted.Én meg elviszlek az orvoshoz.-jelentette ki nagyon határozottan.Nem volt választáson,beleegyeztem.Most nagyon nem esne jól,ha ilyen állapotban látnának a vásárlók.Visszabújtam mellé,Ő pedig magához húzott és egy puszit nyomott a fejemre.Annyira jól esik a közelsége.
-Feküdj,Én addig hozok be neked valami fincsi reggelit.
-De megyek és segítek!Minden reggel te csinálod a reggelit.-kérleltem a lehetetlent.
-Megígérem,hogy ameddig lábadozol ki mindent megteszek azért,hogy neked semmiben ne keljen megerőltetned magad.-a mondata hallatára elcsillant a szemem,majd egy apró könny lecsordult az arcomon.Velem még soha,senki nem volt ilyen.Krisztián sem.
              Ya Ou kiment ennivalót csinálni,addig én csak feküdtem és gondolkoztam.Mennyire máshogy végződött volna a tegnap este és a ma reggel.Eközben megérkezett a reggeli.
-Ezt mind nekem szándékoztad?-utaltam a rengeteg kenyérre és az üveg nutellára a tálcán.
-Enned kell,nehogy lefogyj!- mondta édesen.
-Nem bírok ennyit megenni!-nyafogtam.
-Na jó besegítek..-mondta nevetve.Ő megette az összeset,viszont Én egy kiskanál nutellát benyomtam,hiszen imádom,de azon kívül egy falat nem ment le a torkomon.
-Hát Angyalom,azt hittem,hogy jobb étvágyad lesz.-mondta elkeseredve.
-Van neked és az a lényeg.-mondtam neki mosolyogva,közben pedig egy puszit hagytam arcán.
-De ilyen nincs!Akkor mond meg, hogy mit csináljak és megteszem.-mondta annyira gondoskodóan,hogy megsajnáltam.
-Figyelj! Nagyon aranyos vagy,hogy mindent meg akarsz tenni értem,de nincs rá szükségem,nagykislány vagyok már,tudok magamra vigyázni.-mondtam neki nyugodtan,s közben simogattam az arcát.
-Tegnap este valahogy nem az jött le,hogy tudsz magadra vigyázni,de nem érdekel amit mondassz,amit ígértem,betartom!-fogta meg a kezemet,miközben végigmondta mondandóját.
       Elmentünk felöltözni,hiszen nemsokára mennünk kell az orvoshoz.Nem vagyok az a "hagyjatok engem az orvossal nincs nekem semmi bajom" fajta ,ezért rögtön belegyeztem.Kimentünk a nappaliba,majd meg kellett állnom 'pihenni' és leültem a kanapéra mert nagyon megszédültem.Eközben Olivér jött ki a szobájából mosolyogva,de amint meglátott megtorpant egy pillanatra,majd rögtön odajött
és megkérdezte,hogy mitől nézek ki így.
-Ezt mégis ki művelte veled?-kérdezte nagyon ingerülten.Nem válaszoltam csak lehajtottam a fejem és elkezdtem neki mesélni a tegnap estét.Nem mertem a szemébe nézni,ezért a földet néztem.
-Tegnap Ya Ouval megbeszéltünk egy randit,majd ahogy szálltam ki az autómból megragadott egy erős kar és bevitt egy kis kunyhó féleségbe.Ott odakötöztek egy székhez és elkezdte rugdosni,ütni,verni.Aztán jött a legrosszabb.A ruháimat kezdték el szagattni rólam,ami többé kevésbé sikerült is nekik.Nem történt meg a dolog de utána szavakkal kezdtek el bántani.Megaláztak annyira,amennyire csak tudnak.De akkor valahogy megérkezett Ya Ou és gyorsan elvitt onnan.-mondtam végig sírva,majd mondandóm végén felnéztem a dühös Oli szemébe.
-Ashley-guggolt le hozzám.-Kik voltak ezek a barmok?
-Krisztián és társai...-mondtam nagyon halkan.
-Kicsoda?Adok neki,Én megvédelek!-mondta nagyon idegesen.Látszott a szemében a gyűlölet.Felállt majd elindult az ajtó felé majd kinyitotta azt,de ott egy váratlan személy fogadott minket...

2014. október 26., vasárnap

Baj

*Ya Ou szemszöge*


Amikor Ahs megírta azt az sms-t,már ott voltam az étterem előtt egy szál fehér rózsával a kezemben.Azt mondják,ez a színű virág a hűséget jelképezi.Nem mellesleg,ez a kedvenc virága.
Már bőven volt nyolc óra,de Ő még sehol sem volt.Egy ideje együtt dolgozunk,de még sohasem késett egy percet sem,sőt,mindig hamarabb jött és ahogy észrevettem,egész délután vásárolni volt,hogy minden tökéletes legyen ezen az estén. Nem mintha egy szakadt ruhában nem lenne tökéletes,de hát ilyenek a nők...Mikor már teljesen meguntam a várakozást,elkezdtem sétálgatni,hogy hátha csak itt bóklászol valahol.A kocsiját megpillantva mosolyogni kezdtem,majd elindultam a jármű felé,de abban bizony nem volt senki.Megijedtem.Megijedtem,mert a környéken sem volt egy ember sem. Elindultam a közeli erdő féleségbe,hátha találkozok egy emberrel,aki látta.Közben próbáltam hívni többször is,de nem jött válasz.Ki volt kapcsolja a telefonja.Addig-addig sétálgattam,hogy egy kis kuckót megláttam.Elég ijesztő helynek nézett ki,de abban a pillanatban mindenre  gondoltam,így berontottam.A látvány ami fogadott nem volt kellemes,sőt,egyáltalán nem volt kellemes. Drága angyalkám ott ült,összegörnyedve,megkötözött kézzel és lábbal,ruhája szétszaggatva,orrából folyt a vér,egész teste tele volt kék-zöld foltokkal és az a három izompacsirta körülötte akik csak röhögte a gyengeségén.Amint megpillantottak engem,elindultak felém.Nem mondom magam egy nagyon erős férfinak,de azért egyet-kettőt Én is be tudok húzni valakinek,ha ideges vagyok.Már pedig most az vagyok! Elindultak felém,kettőnek oda gyűrtem a szeme alá,de maradt egy utolsó.Nagyon ismerős volt,de abban a pillanatban nem érdekelt,hogy ki az a személy csak hogy megtanítsam arra,hogy egy lányt soha,semmilyen körülmények között nem ütünk meg. Erre sajnos nem került sor,mert Ő odaszaladt a másik kettő baromhoz.Eközben kihasználtam az alkalmat,felkaptam az Angyalkámat és kirohantam vele.Csak rohantam és rohantam,addig amíg oda nem értünk a kocsijához,gyorsan beraktam az anyós ülésre Én pedig a volán mögé helyeztem magam és már ott sem voltunk.Annyira nyomtam a gázpedált,amennyire csak tudtam.
       Még nem volt otthon Olivér,ami talán nem is baj,mert szeretném ellátni Ashleyt,úgy,ahogy szeretném.Nyugodtan és nem mindenféle kérdések közepette.Igaz én is szívesen kifaggatnám,de tudom,most erre nem áll készen.Ültünk a kanapén,az Ő feje az én ölemben volt,egy szót nem szóltunk,de éreztem,hogy egész teste remeg és hullanak a könnyei.Csak simogattam,és apró puszikat nyomtam a homlokára és a hajába.Hihetetlen,hogy mennyire összetudták törni ezt az igen erős lányt.Kis idő után felemeltem és arra készültem hogy lefürdetem.
-Elviszlek fürdeni,jó?-kérdeztem meg tőle.Válaszként csak egy bólogatás érkezett.Nem is vágytam többre.Megfogtam a kezét,majd felállt,de ez nem sikerült,összeesett.Ott feküdt a földön mint egy darab fa.A szeméből még mindig folyt a könny.Annyira sajnáltam,de sajnos sok minden nem tudok tenni a fájdalma ellen.Felemeltem majd bevittem a fürdőszobába.Ott engedtem a kádba forró vizet,tele nyomtam tusfürdővel és hagytam hogy megteljen. Eközben elkezdtem levenni róla a ruhadarabokat.Ilyenkor a lányokon nem azt szoktam észrevenni,hogy mennyire sebes,véres,hanem valami teljesen mást.Szépen lassan belefektettem a kellemes vízbe,de még mindig csak remegett és sírt.Én ott ültem a kád mellett és hagytam hogy leázzon róla az a sok piszok és egyéb más.Húsz perc múlva kiemeltem a kihűl vízből,testét megtöröltem,majd rátettem a köntösömet,hiszen az jó meleg ráadásul nagy is rá,így testét mindenhol tökéletesen fedte.Még mindig csak bámult maga elé,ahogy eddig az elmúlt egy órában.A szobájában felöltöztettem jó meleg pizsamába és ült az ölemben.Már én is nagyon fáradt voltam,nem még hogy Ő.Azt biztosan tudtam,hogy az éjszaka együtt fogunk aludni,nem fogom Őt magára hagyni.Egy volt a bökkenő,az Ő ágya egyszemélyes.Nincs mit tenni,átvittem az én szobámba,lettem az fekhelyemre majd Én is ledobtam a ruháimat,hisz' arra az öt percre sem fogom magára hagyni,amíg gyorsan lezuhanyzok.Befeküdtem mellé,Ő pedig odabújt hozzám,amit nem tagadok,jól esett.
-Köszönöm.-mondta még mindig nagyon remegve.-Miattad bármit.-gondosan takargattam,hogy még véletlenül se érje semmi baj.Máskor nem így szokott végződni egy ilyen este...

2014. október 25., szombat

Ya Ou bement az újdonsűlt szobájába,Én pedig maradtam még,hiszen így csak nem maradhat az egész nappali.Felszedtem a szemetet,a kanapén megigazítottam a párnákat,kidobáltam a piás üvegeket majd amint ezzel végeztem megittam egy pohár vizet és indultam fürdeni.Bementem a kis helységbe és elkezdtem levetni a ruháimat.Beszálltam a forró kádba,majd gondolkodni kezdtem.Jézusom,az évszázad pasijával fogok holnap randizni.Csak egy bökkenő van.Nincs mit felvennem!Nem tartott sokáig hogy kitaláljam,holnap délelőtt el kell mennem vásárolni,meg amúgy is,a hűtőt is tele kell vágni.Ezek után már kiszálltam a kádból,körbetekertem a testemet egy törölközővel,majd elindultam a szobámba,ott pedig felkaptam a pizsimet és ledőltem az ágyra.Az alkohol hatására könnyebben ment az alvás.
        Reggel ismét fantasztikus illatokra ébredtem,de amint kiértem a konyhába nem hittem a szememnek.Barna hajú lakótársam sütött nekem bundás kenyeret.Imádom.
-Olivér?-kérdeztem álmosan.
-Dolgozni van,emlékszel?Este hamarabb elment a mi kis "bulinkról".-Fülig érő szájjal mondta végig a mondatát.Egyszerűen nem tudok neki ellenállni.Az az izmos test, az a haj,azok a szemek és az a száj.
-Mit nézel ennyire?-annyira elgondolkoztam a a tökéletesen kidolgozott testén,hogy bámultam.Ilyen se volt még.Igazából egy kapcsolatom volt eddig,Krisztiánnal.Róla sem hallottam semmit az utóbbi napokban.Félek,hiszen ismerem,ha nem úgy van valami ahogy Ő akarja,minden megtesz.hogy gondolatai szerint működjön minden.
-Angyalom,gyere enni!-tetszik ez a becenév,de még nem is járunk.Kissé korainak tartom.
-Angyalom?Honnan jött ez a név?-ránéztem majd annyira elpirultam,hogy hozzám képest a paradicsom semmiség.
-Rád néztem és egy angyalka jutott eszembe.-már Ő rajta is éreztem azt, hogy zavarban volt.-Talán baj?
-Bajnak nem baj,csak furcsa,hisz' még nem is járunk vagy valami.-mondtam neki mosolyogva.Hamar megettük a reggelinket és eszembe jutott,hogy vásárolni kéne.Megtöröltem a számat majd gyorsan megköszöntem az egyébként nagyon finom ételt és elmentem a szobámba felöltözni.Kiválasztottam egy lenge pólót egy színes nadrággal,kirohantam a nappaliba,ahol még Ya Ou épp szürcsölgette a teáját.
-Elmentem vásárolni,majd jövök!
-Oké,szia-kiabált utánam
Amint beértem a plázába annyi üzlet tárult elém,hogy hirtelen nem is tudtam,hogy melyik üzletben kezdjem.Betértem a legelsőbe,majd kezdtem is nézelődést.Megakadt a szemem egy fodros,rózsaszínes árnylatú felsőn.Kikaptam egyet a méretemben,majd bementem a próbafülkébe.Ott felvettem és nagyon beleszerettem.Annyira gyönyörű.Levettem és felvettem a másik pólómat.Épp mentem volna fizetni,amikor megláttam azt a rengeteg bizsut.A sok ékszer közül kitűnt egy fülbevaló és egy nyaklánc,kikaptam majd azt is a kosaramba raktam,mentem fizetni és kutatni egy olyan üzletet,ahol kapok valamilyen kardigánt és egy nadrágot.Betértem egy másik üzletbe ahol megvettem az előbb említetteket.Mivel itt van a közelben egy élelmiszer bolt,oda is bementem hiszen otthon a hűtő kong az ürességtől.Megvettem mindent és indultam haza.
      Amint beértem a házba ledobtam a sok táskát,majd megnéztem az időt.Hat óra volt kereken.Gyorsan bepakoltam a hőtűbe a kajákat és indultam fürdeni.Fürdés után kivasaltam a hajam,felvettem a ruhámat majd egy alap sminket feltettem.Nem akarom,hogy egy cicababának nézzen,aki állandóan kicicomázza magát.Igaz már annyiszor találkoztunk és annyira ismer már de ez most nem lényeg.Ő már nem volt itthon,így gondoltam nem ártana tudnom,hogy pontosan hova is kell mennem.Írtam neki egy sms-t és gyorsan válaszolt is.Egy étterem.Rápillantottam az órára ami már fél nyolcat mutatott.Felkaptam a táskámat,bezártam az ajtót és már indultam is.Bepattantam a kocsimba és a forgalom ellenére,odaértem a megbeszélt időre.Kiléptem az autómból,és hirtelen egy erős kar ragadott meg és vitt egy elhagyatott helyre.Egy idő után elengedett,futni akartam,de akármerre néztem,mindenhol volt egy ember,de az egyiket rögtön megismertem.

2014. október 12., vasárnap

Csak álltam köztük, és néztem, hogy vajon honnan ismerhetik egymást.Megindultak egymás felé majd eszembe jutott. Egy éve körülbelül egy bandában voltak,de Olivér kilépett majd elköltözött és keresett egy lakást majd ide költözött hozzám.
-Hát te?-kérdezte Ya Ou kissé meglepetten.-Egy éve nem vagy képes még csak a telefont is felemelni.
-Neked is szia,haver.-mondta szerényen.-Mi járatban erre?-kérdezte most már mosolyogva.
-Mivel jobb lenne nekünk,ha valaki besegítene a rezsibe,ezért felajánlottam neki a vendégszobát.Ugye nem baj?-mondtam nyugodtan.
-Dehogy baj,csak szólhattál volna előtte.-odament barna hajú barátomhoz majd körbevezette a lakásban,és láthatóan vidámak voltak.De hogy is ne lennének,amikor legjobb barátok voltak.Egy idő után utánnuk indultam,hogy vajon mi tart eddig,már rég megmutatta a lakás összes zeg-zugát.Összeszedtem pár csomag nassolni valót,három poharat és egy üveg üdítőt majd elindultam Ya Ou jövendőbeli szobája felé.Épp kopogni akartam,mikor valami érdekeset hallottam.Rólam volt szó.Eszem ágában sem volt hallgatózni,de nem bírtam ki,hogy ne hallgassam miről is van szó.
-Oké értem én,hogy tetszik neked Ash,de tudnod kell,hogy most van túl egy szakításon.-mondta Olivér Ya Ounak.
-Hidd el,idő kérdése,és az enyém lesz.-mondta a munkatársam.Valamiért a kezem önnálló életet élt,és kopogtattam.Hallgattam volna még,hisz be kell vallanom:nekem sem közömbös a fiú.
-Hoztam nasit!-ujjongtam,mint egy kisgyerek.-Aztán mi lett a döntésed?Ide költözöl?-kérdeztem izgatottan.
-Persze!Szerintem jól kijövünk,de ha nem gond,már ma ideköltöznék.
-Semmi gond,sőt haladj,este buli itthon!-parancsolt rá barátja.
-Akkor elmentem,sietek!-kiviharzott,mi pedig elkezdtük összeszedni a kajákat,azt amit az előbb nem használtunk fel,majd vártuk a lakótársunkat.


*ESTE 10 ÓRA*

Megérkezett a várva várt személy egy raklap alkohollal és három bőrönddel.Kipakolt, vacsoráztunk majd kezdődött a mi kis három személyes bulink.Olivér kapcsolta a zenét,Én lekapcsoltam a villanyt Ya Ou pedig öntötte a pezsgőt.Koccintottunk majd még egyszer és még egyszer. Annyira jó volt a hangulat,hogy a sok pia kezdett a fejünkbe szállni és már a kanapén ugráltunk,táncolgattunk és mindegyikőnk kezébe volt egy üveg bor.Olivér telefonja elkezdett csipogni,ami azt jelezte,hogy most már neki aludni kellene,hiszen holnap időre kell menni dolgozni és nem lenne szerencsés ha esetleg ilyen állapotba menne be,így ő bevonult a szobájába.Mi lentebb vettük a zene hangerejét,de attól a hangulat megmaradt.Kis idő után már kifáradtunk és beszélgetni kezdtünk Azt mondják,őszinte az ember,ha részeg.Nem tudom,hogy ebben a helyzetben mi volt igaz és mi nem,de nagyon tetszett a beszélgetésünk.
-Ash,nekem tetszel.-mondta teljes nyugodtsággal.
-Figyelj...-kezdtem bele a mondandómba,de Ő megállított.
-Oké nem kell a hegyi beszéd.Értem,neked nem tetszek,elfogadom.-mondta már szomoróan.
-Nem hagytad,hogy végig mondjam!Nekem nem vagy közömbös.-mondtam,majd fejét az eddigi helyzetéből kimozdítottam és egymás szemébe néztünk.
-Holnap 8-ra legyél kész.
-Kész leszek.......

2014. október 2., csütörtök

Új lakótárs

Mikor megláttam legjobb barátom arcát,egyszerre estem kétségbe és lettem dühös.Olivér arca borzasztó volt.Szeme alatt monokli díszelgett,orrából folyt a vér és a lábán alig tudott megállni. Rögtön tudtam hogy ki tette ezt vele.
-Ő volt azt.-mondtam neki dühösen.s közben szaladtam a fiókhoz,hogy kivegyem belőle a kötszereket.
-Ő.-válaszolt,majd leült a kanapéra.
-Na gyere!-mondtam neki,s közben megpaskoltam a combomat ezzel jelezve hogy tegye oda a fejét.
-Kész is vagy.-jelentettem ki magamnak,hiszen mikorra kész lett addigra barátom már az igazak álmát aludta.Mivel úgy voltam vele,hogy én sem megyek be a szobámba,ezért ledőltem mellé,és már aludtam is.
          Másnap reggel arra keltem fel,hogy lakótársam csörög,csattog a konyhában.Sokszor szokott reggelit készíteni,sőt,szinte mindig Ő csinálja.Csodálkoztam is,hogy most,ebben az állapotban is csinál.Bementem a szobámba és valami ruha után kutattam.Közben kezembe akadt Krisztián pár ruhája.Felöltöztem majd egy kupacba dobáltam volt párom holmijait.Megfogtam,majd leraktam a bejárati ajtó elé.Majd ha kell neki valami innen elviszi.Valahová,valamikor.A konyhát vettem célba,hogy megnézzem hogy hogy áll "hadi sérült" Oli.
-Te kis butus,feküdnöd kéne,nem pedig ezzel bajlódni!-parancsoltam rá majd megöleltem.
-Nem vagyok az a siratós típus.-kacsintott egyet majd belepuszilt kócos hajamba.Kérdezgettem volna a tegnap esti balhéról,de láttam rajta,jobb lenne ha hanyagolnánk a témát. Megterítettem,majd  elfogyasztottuk a tökéletes bundás kenyereket.
-Mennyi az idő?-kérdeztem a velem szemben ülő srácot,akinek leesett,hogy miért is kérdeztem.-Fél kilenc.-válaszolt.Indulnom kell,hiszen fél tízre munkába kell állnom.Siettem a fürdőszobába rendebe tenni magamat.majd felkaptam a cipőt,majd a táskát és gyorsan bekiabáltam Olivérnek hogy elmentem.Beültem a közös autónkba majd nekiindultam a forgalmas budapesti közlekedésnek.Az út sokkal hosszabb volt,mint amire számítottam de még így is időben odaértem.A cipőbolt előtt ahol dolgozom,leparkoltam,majd siettem befelé.A főnököm szerencsére rendes és ami még jobb,hogy van egy ugyan annyira idős srác mint én,aki szokott az apukájának segíteni itt az üzletben.Sokszor beszélgetünk,és nagyon jóba lettünk.Mindig emlegeti hogy szeretne önálló lenni,hiszen van normális keresete,amiből több lakótárssal képes lenne fizetni amit kell.Eszembe jutott,hogy mivel most Krisz úgy is elköltözött,és van egy vendégszobánk,kiadhatnánk neki.Még mi is jobban járnák Olival,és valószínű hogy kijönnének.
-Szia!-köszöntöttem a rendívül helyes "kis főnökömet".
-Hello csajszi!-köszönt ő is majd hosszasan megölelt,amit persze viszonoztam.Szeretem azt ahogyan öltözködik.Mindig kitalál egy egyedi divatot,amit biztos hogy nem lát meg az utcán senki máson.Ma például,a nagy hőség miatt,egy cipzáros pulcsit vett fel ami alatt semmi nem volt.Haja tökéletesen beállítva,mint mindig.
-Figyelj csak!-zökkentettem ki a pakolásból,majd tekintetét rám helyezte.
-az a helyzet,hogy otthon a mi lakásunkban megüresedett egy szoba,és rád gondoltam,hogy ideális lakótárs lennél.-fejeztem be a mondanivalómat.
-Tényleg?Rám gondoltál?Ash,ez nagyszerű hír!-lépett közelebb majd felkapta aprócska testem és megpörgetett.
-Ha szeretnéd,most munka után,eljöhetsz megnézni a lakást.-mondtam neki boldogan.
Bólintott,ezzel jelezve,hogy benne van az ötletemben.A munkával hamar végeztünk,majd elérkezett az idő,indultunk,haza hozzánk.Amikor beléptünk a lakás ajtaján,majd megpillantották egymást a fiúk,éreztem hogy nekik van valami közük egymáshoz......

2014. szeptember 20., szombat

Álom,vagy valóság?

Felébredtem. Nem is tudom,hogy hogy álmodthattam ilyet.Mellettem Krisztián édesen szuszog. Itt kéne hagynom,hiszen annyiszor bántott már,még ha nem is fizikailag csak szavakkal.Szavakkal, aminek fültanúja volt Olivér,a legjobb barátom és a lakótársunk egyben. Elég jól kijövünk.Épp reggelizni indultam,hiszen fantasztikus illatok szállnak a konyhából.Ezek szerint Oli itthon van.
-Jó reggelt!-köszöntött a fiú.
-Viszont!-köszöntöttem én is a Szőkeséget.
-Mi jót álmodott a Hercegnő?-kérdezett becenevemen szólítva.Igazából most el kéne mesélnem neki hogy mennyi minden zagyvaságot álmodtam?
-Hát Szőkeség ha te azt tudnád...-mosolyogtam,mikor előjöttek a pillanatképek jó hosszú álmomból.
-Mond már.-kérlelt.
-Úgy volt,hogy egy gyilkos,kis szajha voltam.Mindenkivel lefeküdtem aki szembe jött velem az utcán,persze képletesen értettem....-elmagyaráztam neki az egész történetemet,majd egy nagyot nevetett buta álmomon.
-Huuu és én is közte voltam?-még mindig röhögve bámult,és úgy csinált mint akit érdekel a mondandóm.Eközben meghallottam párom köhögését és épp a fürdőszoba felé tartott. Utána szaladtam.Ma van a 23. születés napja.
-Nagyon boldog szülinapot Kicsikém!-mondtam neki,s közbe átkaroltam derekát,fejemet pedig a hátára fektettem.
-Kössz.-mondta cinikusan.
Erről van szó.Mostanában annyira visszahúzódó,zárkózott,de csak az én irányom felé.Talán kihűlt a kapcsolatunk?Vagy talán az a baj,hogy még nem feküdt le velem? Nem tudom,de azt pontosan tudom,hogy a mai ajándéka Tőlem tetszeni fog neki.De először
Olivérrel elvisszük egy diszkóba.
-Mit veszel fel?Mert én arra gondol...-félbeszakította a mondatomat a Barátom majd dühösen válaszolt.
-Nem mindegy az neked?Különben is csak Oli kedvéért megyek el,nem pedig a te kedvedért.
Megint tűrök.El sem megyek.Teljesen felesleges.Azért,hogy még ott is az oltásokat hallgassam felesleges.
-Szöszi!-mentem át barátom szobájába ki épp öltözött és egy szál boxer takarta gyönyörűen kidolgozott testét.-Csak azt akarom mondani, hogy nem megyek sehova.Meguntam hogy folyton megbánt.-motyogtam sírva
-Jajj Hercegnő..Én a helyedben már rég meguntam volna és kiraktam volna a lakásunkból.Tudod hogy melletted vagyok,de ma van a születésnapja és elmegyek vele.Ha hazaértünk rögtön lelkizek veled,oké?-mondta mosolyogva.Csak bólintottam,jelezve hogy nem haragszom amiért elmegy.
                 Egyedül vagyok itthon,unalom űzés képpen megnéztem pár filmet.Nem nagyon tudok figyelni a jelenetekre,hiszen az van a gondolatomban,hogy most ugyan kivel csal meg.Igen volt már rá példa,és amikor rákérdeztem még csak nem is tagadta sőt, büszkén felválalta,de akkor is tűrtem,mert szerettem.Agymenetemet a telefonom rezgése zavarta meg.Oli írt.
"Nem akartam h tőlem tudd meg de tessék,remélem most már kirakod a szűrét"

Az  SMS mellé egy képet is csatolt,amin épp falják egymást egy szőke cicababával.Elkezdtem a zokogást,pedig nem is értem hogy miért.Tudtam hogy ez lesz.Csak jöjjön haza! Olyan gyorsan megy,mint ahogyan jött.Teltek múltak az órák a semmit tevéssel,majd egy nyílt az ajtó és egy meg rémült Olivért tárult elém....

2014. május 6., kedd

8.fejezet

Reggel előbb keltem fel mint Olivér.  Olyan aranyosan alszik így nem keltem fel. Felülök az ágyban majd körbe nézzek. A ruháink a földön hevernek de annyira nem hat meg hogy felvegyem őket. A lábaimat leteszem a földre, felveszem a barátom tegnap viselt pólóját, és a fürdőbe megyek. Megnézzem magamat a tükörbe, és nem túl kellemes  a látvány. Nem láttok mást csak egy gyilkost. Kegyetlen vagyok és ezt tudom. Megmosom az arcomat, majd felnézek a tükörbe megint és Szikit látom benne. Hátra nézzek de nincsen ott. Rálőttem a saját legjobb barátomra. igaz ezt ő is megtette de......de én szeretem őt mint barát. Nem tudom mit tegyek. Leveszem a pólót és beállok a zuhany alá. Mikorra már megmostam mindenemet kimegyek. Olivér még mindig alszik. Odamegyek a táskához. Kiveszem a ruhákat és a kötszert. Átkötözöm a sebemet, majd elrakom és kidobom a dolgokat. Egy fekete leginset veszek fel, ahhoz pedig egy szintén fekete ujjatlant. Az ujjatlant  és a legins közé egy övet veszek fel. Az ujjatlan fölé felveszek egy inget amit az aljánál megkötök. Cipőnek egy pedig elegánsabb sport cipőt veszek.  Felveszem a karkötőimet és a gyűrűimet majd kimegyek a kabinból. Felmegyek a fedélzetre és onnan nézzem az óceánt. A mélyben ha lenézzek látok néhány cápát. Azoknak kéne megenniük, nem még azoknak se kellenék. keserűen felnevetek. Egyszer csak egy kart érzek meg a derekam körül.
- Ott hagytál - suttogja a fülembe
- Olyan édesen aludtál és nem akartalak felkelteni - súgtam
- Mit nézel annyira? - kérdezi
- A cápákat - válaszolom és lemutatok
- Woww - mondja
- Együnk valamit - fogom meg a kezét és húzom magam után
- Támogatom a csodás ötletet - simogatja meg a hasát
Erre én felnevetek.
Lemegyünk az étterem részre, én leülök és várom hogy hozza a kaját. Egy öreg házásspár megy el mellettünk. A bácsi még mindig fogja a néni kezét és szerelemmel néznek egymásra. Ez az ami nekem sosem lesz.  Öreg korom. Talán Olivérnek se de erre nem tudok gondolni. Arra sem tudok gondolni hogy mással legyen. Szeretem azt a fiút, még ha magamnak is nehéz bevallani.
leteszi elém a tojást, magának is rántottát tesz le csak éppen kétszer annyit. Leül elém.
- Miért hajón jöttünk? - kérdezi
- A reptéren megtudták volna mondani kivagyok, és így Byron hamar ránk találhatna. Meg aztán, szeretem a tengert. - mondom
- Féltelek Ash - mondja
- Ne tedd, nem éri meg! - fogom meg a kezét
- Szeretlek Ashley, és nem akarlak elveszíteni - mondja a szemembe
- Én sem, Olivér. De kettőnk közül inkább te éljél én már romlott vagyok
- Én nem így gondolom. Inkább te élj. Hasznosabb vagy.
- Igen, és miben? Emberek ölésében? Ha én élnék valószínűleg ölnék és elkapnának, és a halál soron végezném esetleg életem végig börtönben maradok. Nagyon jó élet - röhögök fel gúnyosan
- Ash....erre most ne is gondoljunk - szorítja meg a kezemet
Egy ideig csak eszünk és nem is beszélünk. A hangszorokból Selena Gomez énekel. Énekel? Inkább kornyikál. Mikor befejezzük az evést kimegyünk oda ahonnan jöttünk majd leülünk egy nyugágyra és alszunk egy kicsit. Olivér el is alszik én viszont nem. Csak hallgatom a zenét ami most valamivel jobb. Nézzem az eget és gondolkozom a következő lépésen.  Leszállunk Londonba majd ott felszállunk a vonatra ami a csallaguton át Franciaországba vissz. Onnan pedig egész Európa. Menekülés. Mi lesz ha ránk találnak? Lelövöm más választásunk nincsen és ezt tudom. Vagy Byron vagy én. Nincsen "arany" középút. És mi van ha engem ölnek meg? Olivérnek a rendőrségre kell mennie valószínűleg nem kap majd büntetést  mivel Anglia legnagyobb drog báróját buktatja le. Nem akarok most erre gondolni, de sajnos kell. Mi lesz Szikivel? elárult így ő is arra a sorsra jut majd mint a főnöke. elárulta a barátságunkat amit nem tudok neki megbocsátani. Itt tört el a mécses. Az első könnycsepp már elő is bújt és sírtam. Olivér erre felébredt és magához ölelt. Nem bírom ezt a terhet. Nem fogom bírni.













2014. április 22., kedd

7.fejezet

Reggel egy autó motorjának zúgására keltem fel. Várjunk autó, itt? Felálltam az ágyból. Olivér még aludt így óvatosan csináltam ezt. Kinéztem a kis ablakon és a legjobb barátomat láttam kiszállni a kocsiból, de mellette pedig ott ült, ő. A volt főnököm, Byron. Elmondta. Sziki elmondta. Oda szaladok Olivérhez. Mikor felébredt csak annyit mondok pakoljon. Valaki az ajtót veri.
- Ha kész vagy menny ki a hátsó ajtón. - kérem - Ha egy lövést hallasz és nem én jövök ki menny el. Menny el és ad fel Byron Lopez-t, mint angol maffia vezér, és Szikszai Pétert gyilkosságért
Ez után megcsókoltam majd a kezébe adtam egy fegyvert. A másikat pedig megfogtam én. Kimentem. Kinyitottam az ajtót, és ott állt ő. A szokásos szerelés volt rajta. A szemüvegét levette és rám mosolygott.
- Ash, még mindig olyan rohadt jó nő vagy - mosolygott perverzen majd magához húzott és megcsókolt.
Hagytam hogy csókoljon, de mikor ellengedet megtöröltem a számat.
- Mit akarsz itt? - kérdeztem
- megölni, tudod most én dolgozom Byron-nak - magyarázta és becsukta az ajtót és megforgatta a fegyverét
- Azt hittem a legjobb barátom vagy - közöltem gúnyosan
- Tudod, drágám.....nekem már nem csak egy barát voltál - itt beletűrt a hajába - én szeretlek Ashley
- Akkor miért akarsz megölni? - kérdeztem érzelem mentes hangon
- Nem tudom - itt magához húzott - hogy utána én is halott leszek, és a pokolban együtt lehetünk
- Tudod én a pokolban Napóleon-nal fogok haverkodni nem...veled - szűrtem ki a fogaim között az utolsó szót - nem egy árulóval
- Jajj, Ashley.......egy jó dugás kéne neked....olyan amilyen velem volt. - tűrt bele a hajamba
Nekem pedig ekkor lett elegem. Meg kell ölnöm. Fáj de meg kell tennem. Most vagy soha. Nem fog menni. Éreztem, hogy egy könny csepp folyik le az arcomon. Megfogtam a fegyveremet, és a lábába lőttem. Elesett. Majd a kezébe.
- Én nem akartalak megölni. - szaladok. De egyszer csak éles fájdalmat érzek a lábamba.
De akkor is szaladok. Olivér áll megelőttem a kocsival én beszállok majd elindul. A lábamat nézzem. Folyik belőle a vér.
- Be kell vigyelek a kórházba - mondja
- Nem, menny kelet felé, ott hajóra szálllunk és vissza megyünk Európába - magyarázom
- De a lábat...
- Olivér, nem egy golyót szettem már ki magamból és másokból
- Miért Európa? - kérdezte
- Mert ott biztosan nem keress majd, azt hiszi délnek megyek floridába - válaszolok
Egyszer csak megáll egy benzinkútnál. Kötszert és a táskát veszem elő. A vécébe megyek ameddig tankol. Bemegyek az egyik fülkébe és már csinálom is. Az ollóval benyúlok a golyóért. Felkiáltok fájdalmamban. De megcsinálom megint. Mikor a golyó kint van, megfogom és elrakom. Befáslizom a vádlimat, majd felöltözök.Egy mintás pólót veszek fel, és egy farmer mellényt, egy fekete farmerrel. elkapom a sapkámat, és egy bakancsot veszek fel. Felkapom a táskát amiben benne van a piszim. Kimegyek a wc-ből. odasétálok az autóhoz. Beüllők Olivér mellé.
 - Mehetünk? - kérdezi
A telefonom, lenyomozható, és az övé is.
- Ad ide a telefonodat - kérem
Megkapom, és kiszállok. Mindkettőt beviszem a női vécébe és berakom a szemetesbe. Az enyémbe beleírók egy üzenetet
Rohadj meg, Byron. Tudod nem csak neked van fegyvered. Rohadj meg Byron. Tisztán is gyilkos vagyok - A. 
Ezután, kikapcsoltam  telefont. 

*~*


- Szeretlek Ashley - súgta a fülembe Olivér 
- Én is - csókoltam meg, neki lökött a kabinunk falának. A hajón vagyunk vissza Angliába. Lefektet az ágyra. Majd így tovább a többit pedig megtartom magamnak. 

2014. április 10., csütörtök

6.fejezet

Ma van a tesóm születésnapja. Vagyis 3 napja már itt vagyunk. Lecseréltem a telefonomat, és minden lenyomozható dolgot. Megtapogattam a mellettem lévő helyet, de Olivér nem volt ott. Kimentem a konyhába és ott volt. Ott ült a pultnál és evet valamit. Odamentem majd hátulról átkaroltam. Megpuszilt. 
- Ma van a tesóm szülinapja - jelentettem ki 
- Elmegyünk - jelentette ki 
- De..
- Nincsen de - jelentette ki
- Olivér, én nem csak azért jöttem el a családomtól, mert ezeket csinálták, engem nem igazán szeretnek - mondtam neki 
- Ha ez rossz szó is lesz rád elmegyünk - közölte majd megpuszilt 
- Mennyi az idő? - kérdeztem 
- Dél - mondta 
- 2-re megyünk - mondtam majd bementem a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá, és megmostam magamat. A törölközött magam köré tekertem, majd elővettem a haj szárított és elkezdtem a hajamat szárítani. Néhány napja kaptam egy üzenet miszerint nem kell ajándék csak magamat hozzam. Reménykedik. Vár. Jó ideje nem láttak. Mikor megszáradt a hajam, kimentem a szobába. Fekete fehérneműt húztam, és fekete harisnyát, fekete ruhát, amelynek a felső része csipke volt. Néhány kiegészítő, és Fekete telített talpú. Mikor kiléptem a barátom is készen volt már. 
- Ebbe tudsz  járni? - kérdezett a cipőmről 
- Igen - mosolyogtam rá 
- Menjünk - kulcsolta össze az ujjainkat. Bezártam a raktárat. Majd beültünk az új kocsiba. 

- Biztos nem jön el - hallottam egy  hangot , és akkor beléptünk, a kezünkben az út közben vett borral. 
- Ki nem jön el? - kérdeztem 
Ekkor mindenki minket nézet. Jason, a bátyám a szülinapos mosolygott. Odajött és megölelt
- Hiányoztál, Ash - mondta ű
- Byron? - kérdeztem  a másikról 
- Konyha, Byron szakács lett és ő főz. 
- Milyen szép lett a házunk - röhögtem kínomban 
- Tudom, de most gyere bemutatlak a nejemnek - fogta meg a kezemet, de én még Olit is fogtam 
Kimentünk a kertbe ahol még több rokon volt. Egy buli. Egy családi össze jövetel. Ez ami nekem nem volt soha. Egy nagy kerek asztalhoz mentünk, ahol egy szőke, vékony és magas lány ült. Ki volt sminkelve, de nem olyan erősen. Süt a csajról hogy bölcsész szakra jár. 
- Lucy, bemutatom a húgomat Ashley-t - mondta a bátyám. Na erre anyám felnézett. A tekintetében megláttam az utálatot. Ideje rátenni egy lapáttal. 
- Anya, de hiányoztál - mondta gúnyosan - apa hol van? Csak. nem a nénikémmel? 
- Ashley vegyél vissza - szólt rám 
- Rég nem parancsolsz nekem - közöltem vele flegmán 
- Bemutatom a barátomat, Olivért - néztem újra a bátyámra 
Kezet fogta és Oli leült, de én bementem a házba. Még mindig nagy. Elég nagy. Felmentem a lépcsőn, és beértem a szobámba. A régi szobámba. A falak vérvörösek.  A képeim is ott vannak. A régi legjobb barátnőm, Emily és én voltunk a legtöbb képen.De volt kép az exem-mel is. A könyveim. oda mentem a polchoz. A zabhegyező, és az F.B.I rejtélyei. Ezeket olvastam a legtöbbször. Régen profilozónak készültem. De mára engem kéne profilozni. Felemeltem a matracomat. Ott volt még a joint. Visszaraktam a a matracot. 
- Éreztem hogy itt leszel - hallottam meg egy nem túl kedvelt hangot 
- Mit akarsz, Emily? - kérdeztem gúnyosan 
- A barátságunkat - közölte és még ott állt 
- Az 3 éve elveszett, mikor közöltet hogy egy barom vagyok és ez nem fog menni - mondtam gúnyosan - egyébként miért is vagy, itt? 
- Byron, a pasim - közölte 
- Szóval sikerült behálóznod - röhögtem 
- Mivel foglalkozol? - terelte témát
- Titok, menny ki a szobámból - mondtam majd becsuktam az ajtót 

Haza karok menni. Mindenki engem nézz. Anyám annyiszor bántott, hogy ez bárkinek fájna rajtam kívül. Fázok, pedig nincsen hideg. Ideges vagyok, és reszketek. Eddig sosem volt ilyen bajom. Valaki szólt. A késért nyúlok. Nem látná senki. Nem Ash nem lehet. Végig nézek az állítólagos családomon. Mindenki beszélget. Olivér már hazament, mert fáradt volt. Elmegyek. Nem lehet. Nem gyilkolhatok. 
- És valaki halott rólunk Európában? - kérdezte tőlem Byron 
- Soha, senki se mesélj el semmit, mert a végén mindenki hiányozni kezdd - válaszoltam 
- Hemingway? - kérdezte 
- Sallinger - válaszoltam. Remegek. Ölnöm kell. Az elmém, fegyverért kiállt. 
- Haza megyek - mondtam 
Volt aki köszönt, de én elindultam. 

Odamentem az egyik, kurvához. Olyat teszek amit eddig még sosem 
- Mennyi egy menet? - kérdeztem 
- Veled? - nézett rajtam végig 
- Igen - válaszoltam 
- 12 dolcsi pere óra - mondta majd megfogta a seggemet. Elhányom magamat. 
- Jól van, cica - húztam magam után egy sikátorba. Neki lökött a falnak, és a combomat fogta, rám mosolygott majd lehajolt. Fújj, na ezt nem. Fogtam egy téglát, a szemetesből majd leütöttem. Rúgtam, majd megint leütöttem. Mikor már meghalt, körbe néztem. Egy autó volt a sikátor végében. Odavittem a nőt. feltörtem majd beraktam. A téglát kidobtam az utcára majd elindultam. 

Mikor beléptem Olivér ott állt és engem nézett. Véres voltam. 
- Sajnálom - ennyit tudtam kinyögni 
. Sajnálod?  - kérdezte gúnyosan 
- Nem, nem sajnálom - nevettem gúnyosan - nincsen lelki ismeretem Olivér 
- De van, csak valahol nagyon mélyen 
- Hazudhatsz magadnak, de én ismerem magamat - röhögtem fel kínomban 
- Angyalom, te nem ilyen vagy - suttogta 
- De, ez vagyok...én, rosszul voltam mert nem öltem - mondtam és odaálltam elé 
- Mindig melletted leszek - mondta majd megcsókolt 
- Öltem - mondtam ki 
- Tudom, de szeretlek és nem tudlak elengedni - mondta és megcsókolt megint 

2014. március 23., vasárnap

5.fejezet

Elindultam a fürdőbe, magamon éreztem a tekintettét miközben mentem. A fürdőbe levettem a ruhámat, de a fegyveremet előhagytam. Beálltam a zuhany alá. Megmostam magamat, majd betekertem magamat. Kimentem a szobába és felöltöztem pizsibe. Mikor kimentem Olivér ott ült, ahol hagytam és tévét nézett. A fegyverhez hozzá sem nyúlt. Szeretem. Még magamnak is nehéz bevallani. De érte bármit megtennék. Leültem mellé, mire ő megfogta a kezemet, együtt néztük a tévét.  Valakit ma kivégeztek. egy ilyennel kivesebb mint én. Halálsor. Régen mindig ez lebegett előttem.Gyáva voltam. De ma már nem félek mert tudom hogy megérdemlem.
- Mesélj magadról - hallottam meg Olivér hangját
- Tessék - kérdeztem vissza
- Meséld el, hogyan lettél gyilkos - kérte
- Biztos akarod, nem egy boldog történet - mondtam neki
- Biztos
- Akkor kezdem az elején, megszülettem meg minden. Jó gyerek korom volt egészen addig ameddig nem lettünk gazdagok, a szüleim sosem voltak itthon, a bátyáim pedig már csajoztak. Sokat voltam egyedül de ez nem érdekel senkit. Mikor  13 lettem, valaki drogot adott el nekem. Pontosabban LSD-t. Akkor voltam  beállva először, de azt sosem próbáltam többet mivel elég durva dolgokat képzeltem. Természetesen füveztem ahogyan azt teszem néha a mai napig. A Kokaint sem vetettem meg. 14 évesen már nem voltam szűz, egy 18 éves sráccal voltam együtt először, bevallom nem sokra emlékszem. A jegyeim nem voltak túl jók. De ez nem érdekelt senkit. 16 évesen gyilkoltam először. Először az akkori pasimat öltem meg, megcsalt nem is egyszer én  meg be voltam szívva és.....és nem gondolkoztam. Megöltem. Nem kereste senki így nem történt velem semmi. De mikor haza mentem megtettem magammal ezt. - mutattam a kezemre - a hegeim. öreg barátok vagyunk már mi a pengével. Mikor 17 lettem, ekkor már sorozat gyilkosnak lehet nevezni. Több mint 3 ember élete szárat a kezemen. A szüleimet utáltam. 18 évesen rajta kaptam a nagynénémet apámmal. Anyám testvére apámat szopta le éppen. Jó kis család nem? Mikor ezt megláttam, egyből elkezdtem kiabálni, de persze apám elmondta miért is vagyunk gazdagok. Mert anyám is mindenkivel kavart. Ekkor jöttem el. Londonban éltem. Egyszer megöltem egy dílert, ekkor kaptam munkát Byron-tól. valamikor találkoztam Szikivel a legjobb barátommal. Ma már elég sok embert öltem meg, de egyik sem volt ártatlan. A szüleimmel azóta nem beszéltem csak a bátyáimmal.
Mikor befejeztem Olivért néztem. A kezemet elengedte és magához húzott , de kezemet nézte. A vénáimat nézte.
- Sosem szúrtam magamba heroint, ha annak a nyomát keresd - közöltem vele
- Oké, nekem ez sok időre van szükségem - közölte és felállt
- Oli.......én...
- Mi te??? Biztos majd megölsz mikor alszom - kiabált rám - Ashley én.....én nem tudom mit csinálják. Értem én hogy nehéz gyerek korod volt, deeee
- Dee, mi??? Elhagysz? Akkor indulj - sírtam és kiabáltam - de akkor nem tudlak megvédeni.
- Nem is kell a segítséged - kiabált vissza ű
- Nem? Akkor menj el mert nem akarom látni ahogyan megölnek
- Miért?
- Mert szeretlek te barom - kiabáltam rá
Ekkor azonban megcsókolt. Úgy csókolt mintha másképpen nem kapna levegőt.
- Én is szeretlek - suttogta
Ekkor azonban én csókoltam meg.
- Kérsz enni valamit?
- Nem - válaszoltam majd leültem a kanapéra.  A telefonom jelzett valamit. SMS

Feladó: Ismeretlen
Megtalállak és akkor neked véged Ashley - B.

- A kurva életbe! - kiabáltam
- Mi baj? - kérdezte Olivér
- Ez - adtam neki a telefont
- Ez mit jelent? - kérdezte értetlenül
- Azt, hogy ha nem leszünk mozgásba, neked meg nekem nem lesz öregkora - közöltem vele, és sírtam.
Sírtam mert gyászoltam a jövőnket. Olivér csak magához húzott és megcsókolt.

2014. március 11., kedd

4.fejezet

- És hová megyünk? - kérdezte mikor fel állt
- Az Államokba...de ott viszont nem ölhetek meg senkit, szóval erre vigyáznunk kell - mondtam
- Mi, te embereket öltél? - kérdezte és olyan hülyén nézett
- Igen, Olivér szerinted téged csak úgy kötöztelek meg? - kérdeztem vissza és kinyitottam az ajtót, ő ment elől én pedig mögötte
- Ez.....durva, és hogy voltál erre képes? - kérdezte hitetlengedve
- Könnyen -  feleltem
Ment előre nem nézett semmerre láttam, hogy még mindig nem hiszi el,  én se hinném ha nem én csináltam volna. Hihetetlen, talán hogy egy ilyen fiatal lány mire képes? Mikor felértünk mondta haza meggy és pakol, én bólintottam és elindultam a szobámba. Elővettem a fűvemet, erre volt most szükségem.......drogra. Az első szál volt a héten. Mi van velem? Alig öltem meg valakit, ez így nem jó. A héten alig éltem nemi életet mert nem akarom őt megcsalni. Szeretem. Beismertem. Neki és magamnak is. Hihetetlen. Sosem voltam még szerelmes. Vagy is voltam még egyszer általánosban. Akkor még senki nem tudta mi lesz belőlem. Mikor megöltem az első három embert ez lebekett a szemem előtt: "halálsor", ekkor jöttem el az államokból. Itt nem hallhatok meg, de egyszer elfognak vagy nem? Sorozat gyilkos lettem akinek kell gyilkolnia? Nem tudom. Ha valami zseni lennék biztos tudnám. A fű kezdett hatni, kezdtem ellazulni. Igaz nem annyira igazából csak úgy szívtam hogy jól érezzem magamat. A képre nem vihetek fel egyet sem. Milyen kár! De le kell szoknom, Oli kedvéért és azért mert a Maffiát kell majd kijátsuzanom. Byron is olyan mint én, drogozik, nem fél ölni és lefekszik bárkivel. Igazából vele kéne járnom. Elővettem a telefonomat majd tárcsáztam egy olyan számot amit fejből is tudtam
- Szia - köszönt nekem
- Elmegyek, Olivel - mondtam neki
- MI?? MIÉRT? - kérdezte értetlenül
- Sziki, én szeretem őt, és....és nem tudom megölni - közöltem vele és elindultam a szekrényem felé
- Ezt a mondtatod azt hittem nem hallom tőled - mondta gúnyosan
- Sziki, mi nem sokársa indulunk ha kijönnér a reptérre - kértem
- MIért? Hogy nézzem, hogy veszítem el a legjobb barátomat? - kérdezte értetlenül
- Hiányozni fogsz - mondtam és elővettem egy köteg ruhát
- Te is, Ash.....de most megyek, látlak még - szinte láttam ahogyan mosolyog
- Látsz még - ezután kinyomtam
Elővettem a böröndömet,beleraktam minden ruhámat, ami most rajtam volt az levettem és felvettem egy másikat. Egy fehérujjatlan inget vettem fel egy leopárd mintás ruha föle, a hajamat kiengedtem és megfésültem. felvettem a fekete sapkámat, és a napszemüvegemet. Kivittem a szobámból a cuccaimat, felvettem a Conversemet, és elindultam. bezártam a lakást és elindultam. Az úton Olihoz végig gondolkoztam. Mi lesz ha nem akar velem jönni, akkor megkapja más a feladatott és megölik. Megölik. Már a gondolattól meghalok. Valaki is így érzett mikor megöltem a szerelmét? Nem tudom. Mikor odaértem Oli házához ő már ott ült a ház előtti lépcsőn.
- Azt hittem már sosem jössz - mondta köszönés képen, és odajött és megcsókolt
- Azt hittem gyülölsz - mondtam és megöleltem
- Sosem tudnálak gyülölni - suttogta a fülembe
Erre megcsókoltam.
- Az sem zavar, hogy gyilkos vagyok?
- Nem, és nem is fog - mondta és megcsókolt én pedig a felegekben jártam

A reptéren hiába vártam Sziki nem jött......a legjobb barátom, nem jött el. Elárulva éreztem magamat. És nem csak így volt, nem tudtam de ő lesz az aki majd a jövőben a legtöbben ártani fog nekünk.

A gépen, én Oli válára dőlve aludtam.  Vagyis próbáltam. Nem tudtam aludni, mert féltem. Féltem Byron-tól, és  a slepjétől...mi lesz ha ölnöm kell? Megint? De most nem azért félek mert elveszek egy ember életet hanem azért mert a szőke előtt kell ezt tennem. Ez soha nem történhet meg. Sziki. Nem köszönt el tőlem, és van egy olyan érzésem, hogy nem mondott el nekem mindent. London. Itt éltem mióta elhagytam Amerikát. Most elhagyom ahz otthonomat. Detroit-ba megyünk. Ott van egy raktáram berendezve, tele fegyverrel, és mindenel. Nem megyek el a bátyám születésnapjára. Újra csalódni fognak bennem, de már hozzászoktak. Semmi kedvem nézni a szüleim pofáját, amint hazudnak egymásnak is. A nagynénémet amint sovárog apám után, mindig úgy a Fateromat mint egy oroszlán aki védi a területét. A bátyáim ezt nem látják, miért is látnák? Sosem lógtam ki a családból. Gyilkos vagyok, lehet, hogy valamilyen szinten nem illik bele.
- Min gondolkozzol ennyire? - kérdezte a szerelmem
- Semmin - mosolyogtam és megcsókoltam
Olyan jó volt megcsókolni. Ő nekem a drogom. Ha nincs velem meghalok. A fejemet a vállára hajtottam és aludtam

- Üdv,a főhadiszálásomon - mondtam mikor kinyitottam az ajtót
- Aztaaaa - enyit tudod mondani

2014. március 1., szombat

3.fejezet

Mikor elszakadtunk egymástól, Oli elment azzal a mondattal, hogy este 7-re jön. Én csak mosolyogtam mint valami hülye. Becsuktam az ajtót majd leültem a kanapémra és elővetem az éppen olvasott könyvemet, hiába vagyok gyilkos imádok olvasni. Éppen J.D.Sallinger Zabhegyező című regényét olvasom, tudjátok szívesen felhívnám Sallinger-t és dumálnék vele mert állati jó fej tag lehetett. Holden pedig olyan mint én. Hülye és laza. Öregem ezt a szót használja minden mondatnál és nekem tetszik. Nem akarok belemenni az elemzésbe de nagyon jó könyv.Miután olvastam egy kicsit elindultam aludni.
Mikor reggel felkelletem láttam, hogy jött egy üzenetem
Várom a ma estét, Angyalom 
Nem nehéz kitalálni ki küldte. Mosolyogtam, és éreztem valamit a hasamban. De vajon mit? És hirtelen izgatott lettem, na jó mi a fene van velem?
Elindultam ki a konyhába, ettem egy nuttelás kenyeret, majd leültem tévézni. A híreket néztem, hátha innen is le kell lépnem, de nem nem voltak velem kapcsolatos hírek. Elindultam  a   fürdőmbe zuhanyozni, mikor kész lettem kifestettem a körmeimet. Végül pedig sminkeltem. Elindultam a szobámba öltözni, egy fehérnemű szettet vettem fel, majd egy fehér ujjatlant vettem fel, mintás szoknyával, és egy kötött ujjatlan kardigánt, cipőnek pedig egy Converse-et, Néhány kiegészítőt majd megcsináltam a hajamat. A táskámba elraktam a telefonomat, és a pénzem, a napszemüvegemet felvettem, és elindultam. Utam Byron egyik díleréhez vezetett, mivel kifogytam a fűből.

- 100 font - mondta
- Tessék - adtam oda neki
- És Pain, tudom hogy te nyírtad ki tegnap Gomez-t - kiáltotta utánam
- Az ki? - néztem rá hülyén
- A tegnapi díler akit kinyírtál - mondta és mosolygott
- óóóóóó
Elindultam haza, és a házam előtt már ott volt Oli
- Szia - csókoltam meg
- Angyalom - mosolygott rám
Beültem mellé, ma végre eljön az idő. Nem húzhatom tovább, hiszen kezdek valamit érezni, de csak kezdek.
És ez nem lehet szerelem.
- Milyen volt a mai napod? -kérdeztem
- Egész jó, dedikálásom volt - mondta
- Egyébként milyen könyvet írsz? - kérdeztem
- Éhezők Viadala trilógia( itt nem Collins írta a könyvet, szerk.) - mondta
- Azt olvastam - mosolyogtam
- Nem akarod, hogy a tiéd legyen a harmadik könyvből az első - nézett rám
- De - örültem meg

- Milyen volt a film? - kérdezte
- tetszett - válaszoltam majd hozzá bújtam, ő pedig átkarolt amitől nagyon boldog lettem, és izgatott, és valamit éreztem a hasamban, és mosolyognom kellet. oké Ashley mi van veled?
- Haza viszlek - mondta
- Gyere  be - kértem és végig simítottam a hasán
- Miért van az hogy nem tudok neked nemet mondani? - tette fel a költői kérdést és elindultunk


Mikor beléptünk a házba én a konyhába mentem kivettem a fegyveremet, elindultam, ő az ebédlőbe állt, én pedig mögé. Gondolom megérezte a fegyvert  a fejénél, és a nevemet kiabálta mire én felnevetem. Gondolom rájött hogy ki vagyok.
- Örülj, hogy nem kés van nálam, tudod van egy pont a hátba ahol a szívet és  a tüdött is áttudom szűrni - meséltem neki
- De félre ismertelek - mondta nekem gúnyosan
Erre én felnevettem. Mondtam neki induljon a pincébe. Megtette. Ott leültettem egy székre. Megkötöztem és leültem vele szembe. Levvettem a kardigánt és a kiegészítőket.
- Miért, Ash? - kérdezte
- Ha egyszer gyilkolnál megértenéd - közöltem vele
Elővettem a pengémet mivel az ereit akartam felvágni először.
Odaálltam elé.
- Ne mozogj annál rosszabb lesz - mondtam neki
- Várj, mielőtt meghalok tudni akarom, ki az aki meg akar öletni? - kérdezte
- Nem tudom én csak a végre hajtó vagyok - mondtam szárazon
A pengét rányomtam a kezére, de elhúztam de valahogy nem tudtam rányomni, nem volt szívem? Nekem még van olyanom? Megpróbáltam megint de nem sikerült
- Szeretlek - suttogta
Bennem pedig megállt minden. Szeret. Én is szeretem. Ezért nem tudom bántani. De megpróbáltam újra, de nem sikerült......nem megy
- Elindultam a pisztolyomért ráfogtam, de nem tudtam meghúzni a ravaszt. Miért?
- Nem tudlak megölni, mert szeretlek Oli - mondtam
- Tudtam - erre megcsókolt
- De ha nem ölsz meg......, akkor te halsz meg? - kérdezte
- Lehet, de menekülnünk kell, holnap indulunk - közöltem vele, és megcsókoltam
Boldog vagyok. Végre boldog.



2014. február 23., vasárnap

2.fejezet

- Nem Sziki ma nem jó, tudod ma talizom Olivérrel - mondtam és leültem a kanapéra legjobb barátom pedig mellém ült.
- Akkor felhívom azt a csajt és randizok vele - mondta
- Legalább tudsz ma este is egy jót dugni - röhögtem
- Igaz - mosolygott
Nekem pedig megszólalt a telefonom, az írta ki ismeretlen de felvetem.
- Ashley Pain - szóltam bele a telefonba
-  Szia Ashley - szólt bele a telefonba egy hang amit 3 éve nem hallottam.
- Szia anya - mondtam gúnyosan - Mi vett rá, hogy 3 év után felhívj ?
- Ha rajtam múlik nem is hívlak fel - közölte velem szárazon - De a bátyát azt akarja hogy ott legyél a szülinapján
- Hol? és Mikor? - kérdeztem - Washington-ban Rose-nál és Agusztus 20, 13:00
- Ott leszek és Maggie néni hogy van? Még mindig az apàm dugja? - kérdeztem gúnyosan
Erre nem válaszolt mert kinyomott. Mi van bántja az igazság? Fogadja el, apám is elfogadta. Mi nők!
- Ki volt? - kérdezte a kanapén ülő legjobb barátom
- Sziki, barátom olyan ember hívott akivel 18 éves korom óta nem dumáltam - meséltem
- Anyád volt Ash?
- Igen, 5 nap múlva a bátyám szülinapjára megyek - közöltem vele szárazon
Erre nem mondott  semmit csak felállt megpuszilt majd elment. Elindultam zuhanyozni, mikor kész lettem bementem a szobámba, felvetem egy csipkés fehérnemű szettet, egy fekete ujjatlant aminek a hasa néhány helyen lyukas volt, egy farmer shortot, Vans-et és végül néhány kiegészitöt. A hajamat pedig felcsatoltam. A táskámba ment pénz, smink, telefon, kis bicska. Egy utolsó pillantás a tükörbe, nyugtáztam hogy jól nézzek ki és elindultam. Vezetés közben kitaláltam, hogy fel kéne hívnom a lakásomra és ott megölni. Nem hiszem hogy nehéz lest teszek róla, hogy kanos legyen és akkor majd biztos feljön.  Beparkoltam az étterem mellé majd bementem, ahogy beléptem mindenki engem nézett én viszont csak egy valakit néztem Olivért. Fekete ingbe volt ami tökéletesen illet fekete lyukas nadrágjához és barna bakancsához. Haja fel volt zselézve. Rám nézett, mosolygott amitől megborzongtam és ideges lettem. Elindultam felé, megöleltük egymást majd leültünk. Kértünk levest és beszélgettünk, volt szó a suliról és a családunkról.
- Van barátnőd? - kérdeztem
- Jelenleg nincs de az este folyamán változhat - mosolygott rám perverzen
- Benne vagyok - kacsintottam rá
- Akkor vacsi után hozzám  vagy hozzád? - kérdezte
-  Hozzám
- Benne vagyok - mosolygott perverzen
A vacsora hamar végett ért, így elindultunk szerény kis lakasàmra. Végig néztem Olivéren, de ő tök nyugodt volt nem tudja mi vár rá, nem tudja a szívéből egy tör fog kiállni, nem tudja hogy mellette a falon a kézjegyem lesz ami nem más mint félig vérrel félig piros festékkel felírva :
Mindenhol ott vagyok
Ez  persze elég durván nézz ki ha már lefojt.
Megcsörrent a telefonom,üzenetem jött.
- Gyere be hozzám - B.
Szóval ma nincs gyilkosság
- Mi az? - kérdezte Oli
- A barátnőm beteg lett elvinnél hozzá? - kérleltem
- Hol lakik?
- Csak rakj ki  a Tower- nél - mondtam ,ő pedig megtette ezt elköszöntem tőle ő pedig mondta , hogy holnap hív. Elindultam a londoni alvilág felé. Átmentem néhány utcán mikor megláttam az egyik dílert éppen eladott valamit. Gondolom füvet mivel a srác nem egy drogosnak nézett ki. Elmentem mellettük mire fütyültek én pedig bemutattam. Mentem tovább mire megtaláltam a helyet amit kerestem. Bementem, mindenki azonnal felismert, körbe néztem mire azt mondták B. fenn van. Elindultam fel az irodájába, mikor felértem elég furcsa vagy is inkább szex hangok jöttek ki az irodából. Na neee.
- Fejezzétek be a dugást  még haza is kéne mennem! - kiabáltam nekik
- Gyere Ashley csatlakozz - jött a válasz
Oké nem vagyok szent, de a szexben 2 ember van nem 3 vagy több. Punk tum.
- Soha - kiabáltam ezután elhalkultak a hangok , és egy szőke plasztik csaj lépet oda hozzám bugyiban. Csak bugyiban.
- Jajj cica, csatlakozz már - kérlelt és közelebb hajolt hozzám de én elhajoltam. Nekem ez is sok. Egy lány legyen fiúval.
- Naaa, pedig olyan szexi vagy szíveseeen......- majd nem mondott valamit de B. vagy is Byron közölte vele hogy kopjon le és behívott engem.
- Mit akartál Byron - néztem a főnökömre aki egész helyes volt, hiszen még csak 27. És jó az ágyban is.
- 2 dolgot 1. Olivért nem csak megölnöd kell hanem megkínozni is hónapokon keresztül. 2. Kívánlak - nézett rám perverzen majd közelebb jött én felültem az asztalra, és hagytam hogy a lábaim közé kerüljön
- Akkor meg lesz a srác? - kérdezte
- Persze - bólintottam - egyébként ki ez a csaj?
- A szőke? Az egyik kurvám, de te jobb vagy az összesnél - suttogta a fülembe én pedig megcsókoltam de akkor megszólalt a telója. Megnézte majd kijelentette, hogy ügyfél majd elment. Nekem pedig üzenetem jött.
Holnap mozi? - Olivér
Én pedig válaszoltam
Természetesen, Pompeji?
Oli: benne vagyok, akkor holnap :)
Én: 5 nap múlva velem jönnél, Washington-ba a bátyám szülinapjára? 
Oli: Persze 
És abba is hagytuk  a beszélgetést. Byron pedig visszajött, de azt mondta, hogy ma nyírjam  még ki John-t az egyik dílerét mert nem szállított le anyagot. Adott előlegnek egy 1000 fontot majd elindultam fel.
- John! - kiabáltam
- Itt vagyok, Cicuska - karolt át hátulról
- Gyere ki velem - kérdtem
- Neked bármit - puszilt meg majd kifelé húzott én pedig elvettem valaki fegyverét
Kimentünk, ő elkezdte csókolgatni a nyakamat, én  pedig elővetem a fegyveremet, és belelőttem. Elhúzódott, és össze eset, és a szíve már meg is állt. Én pedig vére lettem. Majd kérnem kell egy kabátot.
Vissza mentem és vissza adtam a tagnak a fegyvert, lementem Byron-hoz a másik 1000-ért, és egy kabátért. Mindkettőt megkaptam majd elindultam haza.  A haza út nem volt semmilyen csak a szokásos. Mikor hazaértem ettem egy kicsit, majd elindultam fürödni, a zuhany alatt, lenéztem a kezemre, tele volt hegek kell, csodálkozom, hogy Olivér nem vette észre.  Kiléptem a fürdőmből majd felvettem a pizsimet ami egy trikó volt és egy short. Elindultam a szobámba, de csengetek. Megnéztem az időt. 00:01 volt, biztos Sziki az.
Kinyitottam az ajtót és Oli állt  az ajtóban.
- Miért vagy itt? ,- kérdeztem
- Nem bírtam ki estig - mosolygott - Angyalom
Ezen a megnevezésen mosolyogtam
- Nem vagyok, Angyal, inkább ördög - fogtam meg a kezét
- De az vagy, az angyaloknak vannak ilyen hegei mert nem bírják a földi életet és haza akarnak menni - jött hozzám közelebb
- Oli.....
- Shhhh.....Angyalom - majd megcsókolt, én pedig azt kívántam bár ne érne soha véget ez a csók

2014. február 17., hétfő

1.fejezet

- Csokis latte - adtam le a rendelésemet
Körbe néztem, a hely egy minden napi Starbucks volt. Helyi menők ültek az egyik asztalnàl, volt köztük egy helyes srác, sőt több mint helyes, szőke haj, barna szemek, és gyerekek az a mosoly de valahonan nagyon ismerős a gyerek, aztán ott voltak a helyi kurvák, a kockák és én a gyilkos. Miért gyilkolok? Mert ez a hobbym. És még pénzt is kapok érte! Legjobb. De szerintem senki nem jönne rá mi vagyok, egy vörös lány aki gazdagnak néz ki. Igazàból az is vagyok, anyámnak köszönhetően, aki minden főnökének szétette a lábát így egyre több pénzt kapott.  Ha már ott tartunk ki- kivel kefélt apám a nagynénémet dugta. Jó kis család, nem?
Én gyilkos vagyok, a szüleim szex mániások. A bátyáim normálisak egyedül, az egyik ügyvéd a másik orvos, a család jó gyerekei.
Az előbbi szőke srác elindult felém, majd beugrott ki ő.
- Szia Ash - köszönt, én pedig odamentem és megöleltem.
- Oli, hogy vagy? - Kérdeztem a régi legjobb barátomat.
- Egész jól de hogy-hogy itt vagy Londonban?
- Ott hagytam Washington-t - magyaráztam.
- Unalmas volt? Igazából London sem jobb, itt csak az eső esik minden nap.
- Amerikánál minden jobb - mondtam és leültem ahogy ő is.
- Mit tanulsz? - kérdezte
- Semmit, csak élek tudod élvezem hogy fiatal vagyok. - Hazudtam - Te tanulsz valamit?
- Igen jogot védő ügyvéd szeretnék lenni - mondta
- Hazudik igazából író csak így csajozik - jött ide egy magas sovány barna hajú srác  szemüveggel vagyis mint valami okoska.
- Nem igaz, van 3 könyvem - mondta.
- Tényleg?
-  Igazából egy trilógia így olyan mintha egy könyv lenne - magyarázta
Megcsörrent a telefonom, üzenetem jött

Feladó: ismeretlen
Matt Higgins ma 20:00  kikötő , hozd a fejét hozzám - B.
Megnéztem a képet, a srác olyan 6-os nem lesz nehéz
- Sajnálom mennem kell - köszöntem el
- Itt  a számom találkozunk még - kérdte
- Oke - mosolyogtam majd elindultam  vásárolni majd haza

- Ezer éve itt vagyok - panaszkodott Sziki a legjobb barátom
- Sok dolgom volt tudod este dolgozni megyek - mondtam és felemeltem a bevásárló táskát
- Értem, ma én is dolgozom kivételesen én megyek a szállitmányért
Kinyítottam az ajtót és bementünk
- Te, dolgozni Sziki a főnök nem szokott dolgozni főleg nem te  - mondtam és leültem a kanapéra
- De ma új szállitmány hozzok neked is ha kell - mondta és közelebb jött
- Egy kicsit - mondtam és beleültem az ölébe majd megcsókoltam. Nem is mondtam ami mi kapcsolatunk amolyan barátság extrákkal. Végig csókoltam  a nyakát, de ő lefektetett a kanapéra, levettem róla a pólóját ő pedig letépte rólam az ingemet és megcsókolt. Levette rólam a melltartómat és a melleimet kezdte kényeztetni a szájával és a kezével egyaránt. De én a kezemel az övét kerestem de megfogta azt.
- Vissza kell adnom a múltkorit szóval addig nem veszem le a gatyámat - nézett rám és a szemében megláttam a vágyat. Ahogy befejezte mellemnél végig puszilta a hasamat amitől már totál nedves lettem, levette a nadrágomat végig csókolta a combom belső de mielőtt oda ért volna feljött és megcsókolt
- Csináld már! - könyörögtem
- Igen is! - ezzel pedig két ujját belém is vezetette, és kibe húzogatta én pedig minden alkalomnàl felnyögtem, mikor azonban már majd nem itt volt az orazmusom levette a nadrágját, és belém vezette magát. Egyre gyorsabban mozgott én pedig a hátát karmoláztam
- Ne hagyd abba - mormoltam
Mikor eljött az orgazmusom ideje elkiabáltam magamat. Sziki kivette magát belőlem
- Jó volt - mondtam és elindultam zuhanyozni. Beállitottam a vízet és beálltam a zuhany alá. Megmostam mindenemet majd kifestettem a körmeimet, a hajamat kivasaltam kint felvettem a ruhámat és egy magassarkút
- Én megyek és vigyázz magadra - mondta Sziki és megölelt
- Te is vigyázz - ezzel el is ment, én még elraktam a tàskámba a fegyveremet és már mentem is......

Körbe néztem és megláttam az áldozatomat. Odamentem hozzá majd  a fülébe súgtam hogy "gyere velem szobára" megfogtam a kezét és elvezettem a kocsimig majd a lakásomhoz amit ilyen alkalmakra tartok. Leült a kanapéra én pedig elővettem a késemet és beletöftem, majd még egyszer és még 5-ször. Mikorra már biztosan meghalt levágtam a fejét beleraktam egy zsákba, a testet betekertem és elindultam.

- Itt van 7500 font és ma este megyünk a testért - mondta a főnököm
Elvettem a pénzt és elindultam haza. Az autómban ment a rádió. John Newman Love me again-nye ment. Üzenetem jött, ölnöm kell de az ő fotója volt ott

2014. február 13., csütörtök

Prológus

Talán hallgatnom kellett volna anyámra és az apámra akik mindig férre kefélnek. Talán hallgatnom kellet volna a legjobb barátomra aki minden este más srác ágyàban volt. Talán őket kellet volna megölnöm először. Nem a seggfej pasimat, aki nap mint nap megcsalt. Talán nem vele kellet volna kezdenem, ha nem az általános
beli legjobb barátommal. Patocska Olivérrel. Ha vele kezdtem volna, nem lennék ilyen kurva szar helyzetben. Mi ez a szar helyzet?
Az bazd meg, hogy szerelmes vagyok!